Környezetismeret – alsó tagozat

Nehezebb? Nagyobb? Sűrűbb? 1.

KERESÉS

A gyerekeknek nem egyszerű megérteni, hogy a tárgyak „nehézségére” (itt az általuk használt kifejezésre utalunk) két kifejezés is vonatkozhat. Számukra gyakran nehezebb egy kilogramm acél, mint egy kilogramm madártoll. Nehezen értik meg, hogy létezik egy másik fogalom, amit sűrűségnek nevezünk. Ebben a tananyagegységben ezt a megértést szeretnénk elősegíteni. A tananyagegység elsősorban az alsó tagozatos gyerekeknek szól.

Mindenki találkozott már olyan tárgyakkal, melyeknek azonos volt a mérete, mégis az egyik sokkal nehezebb volt a másiknál. Segítünk elképzelni, hogy ez miként lehetséges!

A rajzlap közepén található négyzet egy tárgyat jelöl. 
Látható, hogy a tárgy mérete nem változtatható a gyakorlat során, viszont a tömege, vagyis hogy mennyire nehéz, igen.
Megfigyelhető, hogy ha ez az ismeretlen tárgy milyen általunk jól ismert anyagból van. Ezt a nyíl mutatja.
A tárgy tömegét a tárgy belsejében található fekete pontok száma jelképezi. Ha több pontot teszel bele, akkor nehezebb lesz a tárgy, a grammokban mérhető tömege növekszik.

Feladatok

1. FELADAT

Figyeld meg, hogy ha a tárgy nehezebb, a pontok egyre sűrűbben helyezkednek el!

2. FELADAT

Figyeld meg, hogy milyen kapcsolat van a tárgy anyaga (vagyis a kép, amire a nyíl mutat) és a tárgy belsejében található pontok sűrűsége között!

3. FELADAT

Idézz fel olyan anyagokat, amiknek képe nem szerepel a rajzlapon! 

Hova helyeznéd őket az ábrán?

Ne felejtsd el kipróbálni a Nehezebb? Nagyobb? Sűrűbb? 2. című tananyagegységet sem!