2. évfolyam
A 10 bontása matematikai mérleggel
Szükséges előismeret
A „több”, a „kevesebb”, az „ugyanannyi” fogalmának, az összeggé bontásnak, valamint a nyitott mondatoknak az ismerete.
Módszertani célkitűzés
Ennek a tananyagegységnek a segítségével tapasztalatot szerezhetnek a diákok a kétkarú mérleg működésével kapcsolatosan. Megérthetik a mérlegelv rendezési lépései mögött megbúvó fizikai mozgásokat. A cél annak megállapítása, hogy mekkora érték van az egyik karon, majd ennek az értéknek az összeggé bontása úgy, hogy egyetlen elem sem szerepelhet 5-nél többször.
Módszertani megjegyzések, tanári szerep
Ez a tananyagegység tanulói aktivitást igényel! Éppen ezért, ha nincs mód az egyéni számítógépes munkára, akkor alkalmas házi feladatnak.
Ha lehetőség nyílik rá, hogy minden diák külön számítógépen dolgozzon, akkor hagyjuk őket a feladattal minél többször játszani. Esetleg versenyt is hirdethetünk, ennek a győztese az a gyerek lehet, akinek például először sikerül egyensúlyba állítania a mérleget, akinek a legtöbb összeget sikerül kitalálnia. (Ezt ellenőrizhetjük úgy is, hogy a gyerekek a füzetükbe feljegyzik azokat az összegeket, amelyeket kiraktak. Az ellenőrzés megtörténhet az Ország, város… című játékból ismert módon.)
Ha nincs lehetősége a diákoknak egyéni számítógépes munkára, de van interaktív tábla az osztályteremben, akkor igyekezzünk a fent leírt feladatokat minél többször, minél több gyerek bevonásával elvégezni. Használjuk az eszközhiányt arra, hogy beszéltessük a gyerekeket a „matematika nyelvén”. Kérjük meg a diákot, hogy miközben dolgozik, magyarázza is, mit, miért tesz! Ha látjuk, hogy hibázik, ne javítsuk ki! Hagyjuk tévedni! Hagyjuk, hogy akár ő, akár egy másik gyermek javítson!
Azt ne hagyjuk, hogy egyetlen gyerek uralja a feladatot!
Ha nem haladnak a jó irányba, vezessük őket segítő kérdésekkel!
Az alkalmazás nehézségi szintje, tanárként
Könnyű, nem igényel külön készülést.
Felhasználói leírás
Ültél már valaha libikókán? Mikor mozgott kellemesen a hintád?
A matematikai mérleg olyan, mint a libikóka.
Játszottál már a Matematikai mérleg című tananyaggal?
Ha igen, akkor megismerhetted a feladatban szereplő mérleget.
(Ha nem, akkor javaslom, hogy játssz vele, mielőtt ezt az anyagot elkezded!)
Az a feladatod, hogy kiderítsd: melyik rudacskákra kell súlyokat tenned ahhoz, hogy a két oldal egyensúlyban legyen! Egy rúdra legfeljebb öt súlyt pakolhatsz. Ha egy másik rúdra raknál súlyt, kattints az alját jelölő rózsaszín pöttyre.
Hány különböző bontással tudod egyensúlyi helyzetbe állítani a mérleget?
Ha új feladatot szeretnél, nyomd meg az Újra gombot ( )!
Tanácsok az interaktív alkalmazás használatához
A súlyok értéke a karhosszakkal egyenes arányban van. A legrövidebb erőkar az első rúdig tart, ezért annak értéke 1-szeres, a leghosszabb az utolsó pöcökig, annak értéke 10-szeres. A többi érték a kar hosszának arányában változik, a két érték között. Néhány lehetséges kirakás: 10, 1 + 9, 2 + 8, 3 + 7, 4 + 6, 5 + 5, 52, 2 + 2 + 3 + 3, 2 + 2 + 2 + 4 stb.