8. évfolyam

Együttes munkavégzés 3.

KERESÉS

Felhasználói leírás

FELADAT FELVEZETÉSE

  • bevezető feladat:
    Egy kisebb kertben a füvet az édesapa egyedül k perc alatt, míg a fia egyedül l perc alatt nyírja le. Mennyi idő alatt nyírják le a füvet, ha közösen, együtt dolgoznak?
  • bevezető feladat:
    Egy medencét két csapon keresztül lehet megtölteni vízzel. Az egyik csappal k perc alatt, míg a másik csappal l perc alatt lehet teletölteni a medencét. Mennyi idő alatt telik meg a medence, ha a két csapot egyszerre működtetjük?
    A bevezető feladatokban megfogalmazott problémát az alkalmazásban belátható mértékű időtartamokra mutatjuk be. Egy négyzetet az egyik tanuló k másodperc alatt színez ki, egy másik tanuló pedig l másodperc alatt. Mennyi idő alatt végeznek, ha együtt színeznek?

Tanácsok az interaktív alkalmazás használatához

Az alkalmazásban három négyzet látható, kettő az Egyik, illetve a Másik tanuló színezését mutatja be, míg a harmadik az együttes színezést. Kezdetben csak az első két négyzet látható. A csúszkák segítségével megadható a k és az l paraméter értéke, továbbá az animáció sebessége (v). A „Külön” feliratú lejátszás gombot megnyomva az első két négyzet beszíneződik, miközben látható az eltelt idő. A megjelenő „Együtt” feliratú indító gomb lenyomása után a harmadik négyzet színeződik be. Az Újra gombbal (  ) ismét megadhatók a paraméterek. A színezés a Szünet gombbal (  ) megállítható, majd folytatható.

Lehetséges házi feladatok

Gondold végig, hogyan módosul a megoldás, ha az egyik tanuló k másodperc alatt, a másik tanuló pedig l másodperc alatt színezi ki a négyzetet!

Kapcsolódó tananyagegységek

Együttes munkavégzés 1.
Együttes munkavégzés 2.
Együttes munkavégzés 4.
Együttes munkavégzés 5.
Együttes munkavégzés 6.

Feladat

  1. Állítsd be a k és l értékeit, majd az Indít gombot lenyomva nézd meg, hogy külön-külön mennyi idő alatt színezik ki a négyzetet!
  2. Ha az egyik tanuló t1 = k s alatt színezi ki az egész négyzetet, akkor 1 s alatt a négyzet hányadrészét színezi ki?
  3. Ha a másik tanuló t2 = l s alatt színezi ki az egész négyzetet, akkor 1 s alatt a négyzet hányadrészét színezi ki?
  4. Ha együtt színeznek, akkor 1 s alatt a négyzet hányadrészét színezik ki?
  5. Ha együtt színeznek, akkor mennyi idő alatt végeznek a négyzet színezésével?
  6. Az Együtt feliratú gombot lenyomva nézd meg, hogy együtt mennyi idő alatt színezik ki a négyzetet!